Egy lakásfelújítás igen komoly feladat, ami elég nagy felfordulással jár, ráadásul sok dolog nagyon rosszul sülhet el vele kapcsolatban, amennyiben elköveti a gyakori, jellegzetesnek számító hibák valamelyikét.

Az első ilyen gyakori hiba a gondos tervezés hiánya. Érdemes jó előre eltervezni, hogy melyik feladat kerüljön sorra először, és melyiket célszerűbb későbbre hagyni, mivel rengeteg munkafázis összefügg egymással.

A következő, szintén gyakran elkövetett baklövés, ha megbízunk minden „szakemberben”, csak mert ez a munkája. Rengeteg kontár van azonban a piacon, akik munkája a kelleténél nem csupán sokkal tovább tart, de a munka színvonala is gyakran hagy kívánnivalót maga után. Sok rémtörténetet hallottunk már, amikor a szakképzetlen kőművesek által okozott kár kijavítása többe került, mint az eredetileg tervezett költségek.

Válassza inkább az Albert Buildert, és nem kell tartania semmitől. Kérjen tőlünk ingyenes felmérést, ami után már árajánlatot is tudunk adni! Bennünk garantáltan nem fog csalódni, csapatunk minden egyes tagja elhivatott és szakképzett szakember, jelentős tapasztalattal a háta mögött.

Lakásfelújítás esetén állunk rendelkezésére lakóház mellett nyaraló vagy melléképület esetében is. Szolgáltatásaink elérhetőek Budapesten és környékén, Siófok 100 km-es körzetében, a Balaton partja mentén, továbbá Veszprémben.

Irodák és üzletek belső tereinek kialakításában is számíthat ránk, de tetőterét is beépítjük.

A falazás és vakolás mellett gipszkarton falak és elválasztók építésében is jelentős gyakorlatra tettünk szert az évek alatt. Járdáját vagy autóbeállóját elkészítjük betonból, de akár igény szerint térkőből is, amiből készítünk még grillező teraszokat is.

Napjainkban a hőszigetelést sem érdemes elhanyagolni, mivel egy minőségi hőszigetelés ára idővel megtérül. Az Albert Builderre ebben is számíthat. Keressen minket, ha korrekt fizetségért korrekt munkát vár!