Nagy Gergő 2019-11-01
fortuna rendezvényhajó

Amennyiben egy igazán különleges baráti vagy családi összejövetelt rendeznél, annak a helyszíne sem lehet szokványos és mindennapi. Egy dunai rendezvényhajónál pedig keresve sem lehet egyedibb és alkalmasabb környezetet találni egy exkluzív rendezvénynek.

Minden egyes hajónak megvan a maga varázsa, ráadásul Budapest is a Dunáról a legszebb, tehát a lélegzetelállító panoráma minden esetben adott. A folyón számos rendezvényhajó állomásozik vagy hajózik, tehát bármilyen eseményre létezik ideális hajó, kisebb összejövetelektől egészen hétszáz fős rendezvényekig. Csodálatos és emlékezetes helyszíne lehet egy esküvőnek, ahogyan sajtótájékoztatóknak, divatbemutatóknak, üzleti konferenciáknak vagy kisebb koncerteknek is, ennek megfelelően a technikai feltételek (például hang- és fénytechnika) és a szolgáltatások is bármilyen igényt kielégítenek. Mindegyik hajón kiváló konyha működik, a legfinomabb magyar, illetve nemzetközi fogásokat kínálva.

Léteznek nagyobb, több teremmel rendelkező hajókis, amik alkalmasak akár több rendezvény párhuzamos lebonyolítására is. A rendezvényhajókban rejlő lehetőségek természetesen nem merülnek ki az előbbi felsorolásban, például a Fortuna Szálloda- és Étteremhajó a különleges szálláshelyek kedvelőit is várja. Híres tengerészekről és kalózokról elnevezett szobái nem csak légkondicionáltak, de egyedi berendezésük is a hajózás hőskorát idézik. Teljes körű átalakítás után egy régi, ukrán szállítóhajóból hozták létre az ország egyik legismertebb kulturális központját, a koncerthajóként és étteremként szolgáló A38 Hajót. A Hajó bárja és étterme 2012-ben a Világ Legjobb Bárja címet is elnyerte a LonelyPlanet szavazásán.

A rendezvényhajó egyedülálló hang- és fénytechnikája sem okozott még soha csalódást. Ha egy hosszú és fárasztó nap után csak relaxálnál egy csodás sétahajókázással, ezt a Zsófia vagy Onyx rendezvényhajókon exkluzív környezetben teheted. Élvezd Te is a feledhetetlen perceket a Dunán!