Nagy Gergő 2021-04-22
Gree klíma Hévíz

Több, mint húsz éven keresztül működtünk Klíma Duó Bt néven, és ez idő alatt számtalan háztartásba szereltünk be légkondicionálót.

Mióta Ódor Klíma vagyunk, csupán a nevünk új, de a lelkesedésünk és a szakértelmünk a régi, tapasztalatunk pedig nagyobb, mint valaha. Cégünk legnagyobb ereje abban áll, hogy kollégáink bár mind tapasztalt szakemberek, folyamatosan képzik magukat, hogy a legújabb technológiák és eszközök között is kifogástalanul eligazodhassanak. Tíz főből álló csapatunkban a klímaszerelők mellett megtalálható légtechnikai-épülethigiéniás szakember, víz-gáz-fűtés szerelő és villanyszerelő is.

Évente több száz split klímát szerelünk fel, de a hőszivattyúk javítása és a karbantartása is tevékenységi körünkbe tartozik.

Mivel a technikai fejlődés sohasem áll meg az épületgépészet területén sem, a levegős hőszivattyúk Magyarországon is egyre elterjedtebbek az utóbbi időben. A levegős hőszivattyúk legnagyobb erőssége a hőenergiával való gazdálkodás, ami során az alacsonyabb hőmérsékletű környezetből hőt von ki, amit magasabb hőmérsékletű helyre szállít. Ezek a készülékek ideálisak a kevésbé korszerű rendszerek, például a konvektorok felváltására, mivel alacsony energiafogyasztásuknak köszönhetően megfelelnek a “zöld épületek” energiakövetelményeinek.

Tíz éves tapasztalattal vállaljuk a hőszivattyúk beépítését és beüzemelését is; az általunk preferált márkák a Zubadan, Panasonic, Daikin és a Gree. Hévíz és Keszthely ötven kilométeres körzetében állunk rendelkezésére.

Természetesen nem véletlen, hogy ezeket a márkákat részesítjük előnyben, hiszen például egy Gree hőszivattyú tapasztalataink szerint nem csak remek minőségű, de igen megbízható is.

Amennyiben minket választ, küldenie kell nekünk egy ajánlatkérést, amit követően mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Az időpont egyeztetése után a helyszínen ingyenes tanácsadással egybekötött felmérést végzünk, miután írásos árajánlatot adunk.
A poros légcsatornák tisztítását, illetve a légtechnikai rendszerek higiéniai felülvizsgálatát is ránk bízhatja. Keressen minket bizalommal!